25.04.2010.

2010.04.25. 11:32

 Grüß Gott wieder.

 

Megint le lettem cseszve szidva, hogy nem írok semmit, úgyhogy most minden kis apróságról beszámolok. Kezdve az angol TZ-vel, ami szinvonalun aluli volt, mivel egyszerre max 4-en vitázhattak. Ebből fakad, hogy egész délután ott kellett lenni a suliban, várni a sorunkra. Mindegy, gyorsan letudtuk, majd kedden kapjuk az eredményt. A sulis dolgok ennyiben ki is merülnek, még annyi, hogy két osztálytársam is elutazott 2 hónapra. Az egyik Új-zélandra, a másik Ausztráliába. És múlt hét elején jöttek volna haza, csak a vulkán miatt késtek egy hetet. Valahogy nem sírtak miatta, hiszen így lemaradtak két TZ-ről is.

Más: Múlt héten ünnepelte unokatesóm 18. szülinapját. Mozdulni nem lehetett, annyian voltak EXIT-ben, de ami a fénypont volt, hogy valaki hajnalban paprikaspray-vel befújta az egész helyet, így még fél órát ácsorogni is kellett a hidegben, amíg a hely kiszellőzött. Mindegy, feldolgoztam. Amit viszont kevésbé értékeltem, hogy ma az éjszaka közepén valaki beindította a háborús riadót itt a faluban. Törzsjátékos COD-osok, és veteránok tudják, miről beszélek; ez a süvítő sziréna, amit 10 km-re is hallani lehet. És itt, Németországban alapból kicsit más aspektusa van a dolognak.

3 hét múlva esedékes a Történelmi Vásár itt Oettingenben, amit egybekötnek mindenféle programmal is, és ami miatt többek között nem megyek a YFU-s Rückkehr Seminariumra. Elképzelhető, hogy legközelebb majd csak akkor fogok írni, úgyhogy addig is peace mindenkinek.

 

UPDATE: 2-es lett az angol TZ-m, HÁÁÁHHHHH!!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://liveingermany.blog.hu/api/trackback/id/tr761949724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása