Íme, itt az utolsó bejegyzés, ezzel elégedjen meg mindenki. Egy évet zárok le ezzel a poszttal. Statisztikailag nézve csak egyetlen másik blogom élt ennyi ideig, de az is szünetelt, amíg távol voltam. Holnap délután nekiállok, és megint bepakolok a bőröndömbe, csak most már legközelebb otthon pakolom ki. Vannak ilyen klisés lezárások, hogy mindenki összefoglalja, miket alkotott az év során, és szívem szerint én is csinálnék ilyet, de nem lenne eredeti, meg így este 11-kor motivációm sincs. Írok az utolsó napokról: méltó lezárást kapott az évvége, tegnap ellátogattam (megint) Stuttgartba, ezúttal egybekötöttük a kellemeset a hasznossal, és megnéztük a Mercedes Múzeumot is. Mindezt persze futva, mert utána állatkerteztünk, persze 40 fokban, így nap végére elég csöves állapotban voltam. A Stuttgart-túrát a betreuerinem szervezte, akitől egyúttal el is búcsúztam. Ma pedig nővérkém szülinapja, és ezzel együtt az én búcsúbulim volt. Már hiányzik a társaság, pedig még itt se ahgytam őket...

Nem egészen 32 óra múlva indul a vonatom Berlinbe, a vegyes pánikérzet és izgalom fülledt atmoszférája lengi körül szürkeállományom, hogy 11 hónap után újra Magyarország fele eszik engem a fene. A YES-ről majd személyesen fogok beszámolni annak, akit érdekel, hisz nem nagyon lesz internet, de ha lenne, se mennék fel rá. Ezt a 4 napot szeretném elszigetelten tölteni, hogy aztán tiszta fejjel ugorjak az agyonzsúfolt nyárba. Ha valaki úgy érzi, hogy információválság van, és feltétlenül tudnia kell, hogy mi a franc van velem, az megtalál telefonon. 

Élőben tudósított Hainsfarthból Nagy Bálint, a szó a studióé.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.